Archívum

2008

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Augusztus

 

 

Szent István-napi ünnepségek

Szent István-napi ünnepi szentmisét és kenyérmegáldást tartanak a pécsi egyházmegyében, Pécsszabolcson augusztus 20-án délelőtt 10.30 órakor. A szentmise főcelebránsa Mayer Mihály megyéspüspök, a zenei szolgálatot a Fekete Gyémánt Fúvószenekar végzi.

Szent István napi ünnepi szentmisét és kenyérmegáldást tartanak augusztus 20-án délután 3 órakor Szentlőrincen.

Szent István napi ünnepi szentmise lesz a Bazilikában augusztus 20-án este 6 órakor
A szentmisét követően ökumenikus imádságot tartanak.

vissza a lap tetejére

disz

 

Hitoktatói lelkigyakorlat a pécsi egyházmegyében

A Pécsi Egyházmegye hitoktatóinak lelkigyakorlata lesz 2008. augusztus 21-23-ig Pécsett
a Szent Ferenc templomban. A lelkigyakorlatot vezeti Dr. Tarjányi Béla professzor,
a Szent Jeromos Bibliatársulat vezetője. Találkozás, regisztráció 21-én délelőtt 10.00 órakor.
A program szentmisével kezdődik.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

Jótékonysági orgonakoncertek a Lyceum templomban
(Pécs király u.)

2008. augusztus 29-én (pénteken) 19 órakor

Dergez Zoltán orgonaművész

Műsor:
J. S. Bach: Passacaglia
J. S. Bach: Christ, unser Herr, zum Jordan kam
Ch. M. Widor: Intermezzo a VI. szimfóniából
L. Vierne: Impromptu, Toccata, Etoile du Soire
Th. Dubois: Toccata

A koncertre a belépés díjtalan!

Az önzetlen adományokat köszönettel fogadjuk!

 

disz

 

Évnyitók az egyházmegyében

• Szent Mór Iskolaközpont Pécs, augusztus 31.16.00 Bazilika
• Balogh Antal Katolikus Általános Iskola Tolnai Tagintézménye Szent Mór Kat. Ált. Iskola Tolna, augusztus 31. 17.00 Templom
• Balogh Antal Kat. Ált. Iskola és Gimnázium Paks, szeptember 1. 9.00 Templom
• Szent József Iskolaközpont Szekszárd, szeptember 1. 15.00 Iskola
• Szent Imre Kat. Ált. Iskola és Előkészítő Szakiskola Siklós, augusztus 31. 16.00 Templom
•Megyei tanévnyitó ünnepség: Pécs, augusztus 29. 16.00 Jézus Szíve templom
(szentmisét mutat be Mayer Mihály megyéspüspök), 17.00 Koch Valéria Német Iskolaközpont Pécs

 

vissza a lap tetejére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeptember

 

 

Három napos búcsú Magyaregregy-Szentkúton

 

Szűz Mária születésének ünnepén három napos búcsút tartanak a Pécsi Egyházmegye Magyaregregy-Szentkút településén. A hely ősidők óta kedvelt zarándoktelepülés a hívek számára.

 

 

 

 

 

A három napos búcsú progamja:

Szeptember 6. szombat
19.00 rózsafüzér imádság, alatta gyóntatás
20.00 szentmise
21.00 szentségi körmenet a templom körül

Szeptember 7. vasárnap
8.00 zarándokok fogadása
9.00 rózsafüzér imádság, gyóntatás
10.00 ünnepi szentmise
11.00 körmenet

Szeptember 8. hétfő
9.00 rózsafüzér imádság, gyóntatás
10.00 szentmise
11.00 szentségi körmenet

vissza a lap tetejére

 

disz

 

Gyalogos zarándoklat a szekszárdi Remete kápolnához

Mint arról már több alkalommal is szóltunk, 2009-ben ünnepli alapításának millenniumát a Pécsi Egyházmegye. Pécs azon kevés magyarországi egyházmegyék közé tartozik, melynek alapítási dátuma napra pontosan ránk maradt. 1009. augusztus 23-án nyert szentesítést a királyi akarat. Egyházmegyénk ezer éves jubileumát szeretnénk méltó módon előkészíteni és megünnepelni. Ennek érdekében számos lelkiségi és szakmai, ismeretterjesztő programot szervezünk, melyekkel szeretnénk mind jobban ráirányítani a figyelmet az elmúlt évezred ránk hagyott értékeire. Az egyik ilyen esemény, hogy gyalogos zarándoklatot hirdetünk meg a Kisasszony napi búcsúra, Szekszárd Belvárosi Plébániától, a Remete kápolnához. Találkozó szeptember 6-án délután 5 órakor
a Szekszárd Belvárosi templomnál.
A zarándokok ünnepi szentmiséje, melyet Mayer Mihály pécsi megyéspüspök mutat be, este 6 órakor lesz.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Szabadegyetem Pécsett a Ferences templomban

Szeptember 10-én szerdán este 6 órakor keresztény szabadegyetemet indít Dr. Kellermayer Miklós egyetemi tanár. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

vissza a lap tetejére

disz

 

Máriagyűdi kegytemplom

Basilica Minor rangot kapott a máriagyűdi kegytemplom

Az új címet szeptember 14-én a 10.00 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében hirdeti ki Juliusz Janusz apostoli nuncius. A szentmisén részt vesz Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök is.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

Basilica Minor rangra emelték a máriagyűdi kegytemplomot

Szeptember 14-én hirdette ki Juliusz Janusz apostoli nuncius a máriagyűdi kegytemplom Basilica Minor rangra emelését. Az ünnepi szentmisét a szabadtéri oltárnál mutatta be Mayer Mihály megyéspüspökkel és az egyházmegye papjaival közösen, több ezer hívő jelenlétében.

 

 

Képek az eseményről itt.

 

disz

 

Búcsú Pécsett a Ferences templomban

Szeptember 17-én, szerdán van a Ferences templom búcsúnapja, Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepe. Délután 5 órakor ünnepi szentmisét mutat be Máger Róbert újmisés atya, majd a szentmise végén újmisés áldásban részesíti a híveket.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Beremend ünnepel

A beremendi Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt templom 200 éves évfordulóját ünneplik szeptember 21-én vasárnap. Az ünnepi szentmisét 11.00 órakor mutatja be Mayer Mihály megyéspüspök.

vissza a lap tetejére

 

disz

Pálos Baráti Kör programja

A Pálos Baráti Kör soron kövtekező találkozóját tartja 2008. szeptember 26-án péntek 18.00 órakor, melynek meghívott előadója P. Dr. Kerényi Lajos piarista Budapest-Külsőferencváros, Szent Kereszt Plébánia plébánosa. A találkozó előtt szentmise, majd bemutatkozik a Piarista Rend.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Nyitott templomok éjszakája Siklóson

A pécsi programhoz csatlakozva Siklóson is megszervezik a nyitott templomok éjszakáját, melynek keretében szeptember 27-én este 6 órakor ünnepélyes szentmisét mutat be Szép Attila plébános, majd ezt követően a Szent Imre Katolikus Iskola műsorát tekinthetik meg. Kb. 20.00 órától Márk evangéliumából olvasnak fel részleteket. A felolvasás után ismertetőt hallhatnak a templomról, amit zenés áhítat követ. A templom este 10.00 óráig lesz nyitva.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

24 órás ökumenikus szentírásolvasás lesz Mohácson

2008. szeptember 27-28. reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig
Mohács, Széchenyi tér

 

 

 

 

 

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Nyitott templomok éjszakája Pécsett

2008. szeptember 27. szombat 19.00-24.00
Programtervezet a pécsi Bazilikában:

1. Miasszonyunk Zárdatemplom (Nyitva: 20h- ig.)
17h – Notre Dame női tanító rend bemutatása
17:30h - 19h – A templom bemutatása- Regölyi Zsolt idegenvezető
19h – A Pécsi Székesegyház Palestrina kórusa, vezényel: Jobbágy Valér
A templomban lévő kiállítás megtekintése.

2. Lyceum templom (Nyitva: 22h- ig.)
18:30h – templom bemutatása- Csóka János atya
19h – A templom kórusa és hangszeres szólistáinak koncertje, vezényel: Köcsky Tibor

3. Ferences templom (24h- ig)
18h – Ferences rend bemutatása a rend nővérei által
18:30h – Ferences templom bemutatása- Benyovszky Mónika idegenvezető
20h – Szt. Mór Iskolaközpont műsora

4. Belvárosi templom (Nyitva: 22h- ig.)
19h – Ciszterci rend bemutatása
20h - 21:30h – templom bemutatása- Cs. Horváth Ilona idegenvezető

5. Irgalmas rendiek temploma (Nyitva: 22:30h- ig.)
19h - 20h – Orgonamuzsika- Bulla Dénes
20h – Irgalmas rend bemutatása- Mecséri István atya
20:30h – templom bemutatása- Dr. Rónay Éva idegenvezető
21h - 22h – Canticum Pécsi Női Kamarakórus

6. Pálos templom (Nyitva: 22h- ig.)
21h – A Pálos Rendet Botfai Levente atya, a Pálos Templom igazgatója mutatja be, középkori többszólamú és reneszánsz művek kíséretében a Schola Sancti Pauli előadásában.

7. Kálvária (Nyitva: 23h- ig.)
19h - 23h – séta a Kálvárián

8. Székesegyház (Nyitva: 24h- ig.)
20.00 – A Székesegyház Kocsis László költő-kanonok verseiben
20.30 – Az altemplomi lejárók románkori faragványai ill. a Zala György által készített
rekonstrukciók bemutatása (Tillai Gábor történész) kivetítő segítségével
21.00 – Középkori zsoltárénekek az altemplomban
Közreműködik: Haramza László operaénekes és Haramza Klára- ének
21.30 – Megemlékezés Janus Pannonius püspök temetkezése helyén
(altemplom – versek ill. Kárpáti Gábor régész visszaemlékezése a püspök sírhelyének régészeti feltárásáról)
22.00 – A Székesegyház reneszánsz korabeli műértékei (Szatmáry pasztofórium – bemutatja Tillai Gábor történész) ill. az ÉNY-i kápolnában az alabástrom epitáfium),
valamint Lotz Károly neves festőművészünk falfestményei a Corpus Christi és a Jézus Szíve Kápolnákban
23.00 – Orgonahangverseny - Király Csaba Liszt- díjas orgonaművész

Bővebb információ: 72/513-057

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Görögországi zarándoklat

A XVI. Benedek pápa által meghirdetett Szent Pál év kapcsán nagy görögországi zarándoklatot vezet Kövesi Ferenc pécs-gyárvárosi atya szeptember 29. és október 10. között. Utazás repülővel.
A részletekről érdeklődni lehet Ferenc atyánál a 06/30-62-03-669-es telefonszámon, vagy a Püspökségen az 513-030-as számon.

vissza a lap tetejére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Október

 

 

Biblia hete Pécsett 2008. szeptember 29-től október 4-ig a Széchenyi téren

A Pécsi Egyházmegye Rendezvényszervező és Programirodája tisztelettel és szeretettel várja a Testvéreket a  „Biblia hete Pécsett” című programjára.
Ismert emberek olvasnak fel a Szentírásból a Széchenyi téren, délutánonként 16.00-tól 17.00-ig.

Közreműködnek:
dr. Aknai Tamás egyetemi tanár,
Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója,
Bánffy György színművész,
dr. Bőzsöny Ferenc a Magyar Rádió örökös főbemondója,
Dobos László főiskolai tanár,
dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtár főigazgatója,
dr. Gábriel Róbert a Pécsi Tudományegyetem rektora,
Heidl György eszmetörténész,
Horváth Zoltán a Baranya Megyei Önkormányzat alelnöke,
Ivasivka Mátyás tanár,
dr. Kellermayer Miklós egyetemi tanár,
Kertészfi Ágnes iparművész,
dr. Korinek László akadémikus, egyetemi tanár, tiszteletbeli német konzul,
Kutas József a Szent Mór Iskolaközpont igazgatója,
N. Szabó Sándor színművész,
dr. Papp Lajos szívsebész,
Péterné Marosy Katalin a Zsolnay Porcelánmanufaktúra igazgatója és Unger Pálma színművésznő.
Továbbá a testvéregyházak (evangélikus, református, izraelita) meghívott vendégei.

Ünnepi köszöntőt mond: Mons. Garadnay Balázs általános helynök.

Időpont: 2008. szeptember 28.

Helyszín: Bazilika

Fővédnök: S.E.R. Mayer Mihály megyéspüspök

A PROGRAM PLAKÁTJA

disz

 

 

Szent Jeromos napok a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán

A Pécsi Hittudományi Főiskola 2008 szeptember 29-30-án  Szent Jeromos Napokat szervez. A rendezvény célja, hogy a jeles közbenjáró segítségével és sok programmal segítsünk közelebb kerülni a Biblia világához. A délelőtt és a kora délután a gyermekeké és a fiataloké lesz, a késő délután és az este a fiataloké és a felnőtteké.

Mindenkit szeretettel várunk!

Információ: 06 20/ 8230-789

A képre kattintva letölthető a program plaktátja!

 

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

Egyházmegyei Családfórum

családfórum

A remény eszközei a családban és az Egyházban
Kedves Családok!
Az idei évet a magyar történelmi egyházak a Biblia évének hirdették meg. Jó alkalom ez arra, hogy családi közösségeink kapcsolata megújuljon a Szentírással. Ünnepeljük, éljük meg, örüljünk neki, hiszen ez Isten hozzánk írott szerelmes levele! Legyen tápláló erőforrásunk, mindennapi kenyerünk, és törjük meg ezt a kenyeret, osszuk szét a családban, közösségeinkben, barátainknak!

Szeretettel meghívjuk a családközösségek vezetőit az Egyházmegyei családfórumra, ahol a Biblia közösségteremtő erejével ismerkedhetünk meg.

A családfórum időpontja:  2008. október 4. (szombat)
Helyszín: Szent Mór Iskolaközpont, Pécs, Hunyadi út 9.

Program:
9:00 – 9:25 Érkezés
9:30  Szentmise
10:15  Bemutatkozás
10:30  Isten szól hozzám! Hogyan? A Biblia az életemben, családomban, közösségemben
előadó: Csernus László és felesége
11:20  Szünet
11:30  Imádság, Közösség, Küldetés – Mit jelent ez az életemben?
előadó: Csernus László és felesége
12:30  Ebéd
13:30  Eszközválasztás – tematikus műhelymunka
vezeti: Csernus László és felesége
15:00  Szünet
15:00  Megosztás
16:00  Hazautazás

Jelentkezési határidő2008. szeptember 24.
Kérjük, hogy ha nem tudnátok eljönni, akkor a csoportból küldjetek képviselőt.
A szervezés megkönnyítése érdekében visszajelzést nemleges válasz esetén is kérünk!
Jelentkezési cím: Korom József Tel.: 06-30/378-35-69
e-mail: jozsef.korom(kukac)eon-hungaria.com

Részvételetekre feltétlen számítunk!
Szeretettel:      
Korom József és Kata,
Dr. Tóth Gábor és Judit

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk!

szabolcsi_bucsu

 

 

Engeszteljünk magyar hazánkért, imádkozzunk nemzetünk lelki megújulásáért a pécsszabolcsi templomban! 2008. október 8-12.

 

 

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Előadás a Bibliáról Vásárosdombón

A Biblia évében Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus professzor tart előadást a Bibliáról október 12-én vasárnap 15.30 órától Vásárosdombón, az iskola aulájában.
A délelőtti 11.00 órakor kezdődő szentmisét is segédpüspök úr mutatja be.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Egyházközségi értesítők Szerkesztőinek VII. Országos Találkozója lesz

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és az MKPK Sajtóirodája a pécsi püspökség közreműködésével október 10. és 12. között Mohácson rendezi meg az egyházmegyei sajtóreferensek, a plébániai lap- és honlapszerkesztők, valamint a szerzetesrendek sajtósainak országos találkozóját.
A rendezvényen a szakmai programok mellett bemutatkozik az alapításának 2009-es millenniumára készülő Pécsi Egyházmegye. A találkozó helyszíne a Pécsi Egyházmegye tulajdonát képező mohácsi Szent János Hotel. A Pécsi Egyházmegye és az MKPK anyagilag támogatja a rendezvényt, így a részvételi díj teljes ellátással 9000,-Ft.
A jelentkezéskor 4500,-Ft regisztrációs díjat kell ebből befizetni a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége számlaszámára: OTP 11711034-20812700, névvel és címmel, „LAPSZERKESZTŐK TALÁLKOZÓJA” megjegyzéssel.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Janus Pannonius újratemetése Pécsett

2008. október 20. hétfő
14.00 - Ünnepélyes mandulafa ültetés Janus Pannonius emlékére a Püspöki Palota kertjében.
Beszédet mond: Dr. Fabényi Júlia a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója
15.30 - A Bazilika megnyitása, tiszteletnyilvánítási lehetőség Janus Pannonius földi maradványai előtt

16.00 - Martyn megnyitó – Csorba Győző versfordítások felolvasása
(A Bazilikát nyitva tartjuk mindaddig, amíg imádkozó vagy tiszteletet nyilvánító hívő van)

 

2008. október 21. kedd
10.00 - Emlékkonferencia a Püspöki Palotában
Előadások: Kárpáti Gábor régész: Janus Pannonius sírjának feltárása
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter: Magyar-európai diplomáciai kapcsolatok a reneszánsz idején
Dr. Kovács Péter igazgató, Római Magyar Akadémia: Janus Pannonius a politikus
Dr. Jankovits László tanszékvezető PTE: Janus Pannonius a humanista
Prof. Dr. Török József egyháztörténész PPKE : A középkorvégi liturgia pécsi sajátosságai
Dr. Valter Ilona régész: Művészet és tárgyi kultúra a 15. századi Dél-Dunántúlon
13.00 - Ünnepélyes mandulafa ültetés az északi városfal mentén
15.00 - Püspöki szentmise
A temetés, a szentmisét követően lesz a Bazilika altemplomában
18.30 - Misztral Csontváry múzeum

Kapcsolódó rendezvények:

A BMMI Janus Pannonius Múzeum kiállításai:
- Múzeum Galéria: Martyn Ferenc  tusrajzai Janus Pannonius életéhez (1971)
-
Várostörténeti Múzeum: Mandulás étkek - régi receptkönyvek
-
Régészeti Múzeum: Janus Pannonius – régészeti emlékek
- Természettudományi Múzeum: A dunántúli mandulafákról
-
Néprajzi Múzeum: Mandorlás Madonna – népi ábrázolások

A múzeumok október 20-án 10-22 óra között, 21-én 10-24 óra között várják az érdeklődőket.

Október 22-én 11.00 Havihegy, faültetés

vissza a lap tetejére

 

disz

 

A pécsi Székesegyházban a Szent Korona másolata

Október 22-én szerdán délután 3-5 óráig a pécsi Székesegyházban lesz a Szent Korona másolata. Közelgő nemzeti ünnepünk és a ránk nehezedő terhek ismételten ráébresztenek minket, hogy sokat kell imádkoznunk és helyesen cselekednünk hazánkért. Szeretettel várjuk a kedves testvéreket, de azokat is, akik csupán megcsodálni szeretnék szent ereklyénk hű másolatát.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Verdi: Requiem

Október 22-én este fél 8 órakor Verdi Requiemjét adja elő a Pannon Filharmonikusok Pécs.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Szentmisével emlékeznek meg a forradalom áldozatairól

Október 23-án, nemzeti ünnepünkön délelőtt 11 órakor püspöki szentmisével emlékeznek meg a forradalom áldozatairól a pécsi Székesegyházban.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Idegen földön

Október 24-én pénteken, 19 órakor Pécsett a Pálos templomban Idegen földön címmel oratórium lesz a Karmel együttes előadásában. A műsor plakátja letölthető innen.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Szent Mór ünnep

 

Október 25-én lesz egyházmegyénk másod-védőszentjének, Szent Mór pécsi püspöknek az ünnepe. A 10 órakor kezdődő szentmisét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát-püspök vezetésével mutatja be egyházmegyénk papsága. Örömmel hozzuk a kedves testvérek tudomására, hogy a világszerte igen népszerű Mária Rádió ezután Pécsett is hallható lesz, ugyanis nov. 1-től városunkban is lesz adóállomásuk. A rádió elnöke szombaton – a Szent Mór mise előtt – 9 órakor tart ismertetést a Székesegyházban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

72 óra kompromisszumok nélkül
2008. október 24-26.
A részletek miatt kattints a képre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

November

 

SZENTFÖLDI ZARÁNDOKÚT

2008. november 06-13.

8 nap / 7 éjszaka repülővel, félpanzióval
6 teljes napi programmal

1. nap
csütörtök: Budapest –Tel Aviv – Jeruzsálem
Utazás Budapestről a Malév légitársaság menetrendszerinti járatával a Ben Gurion repülőtérre
Tel-Avivba. Jaffa művészvárosának megtekintése, majd autóbusszal Jeruzsálembe, a Park Plaza hotelbe, vacsora, szállás.

2. nap
péntek: Judeai sivatag és Holt tenger – Qumran – Massada
A Judeai sivatagon átutazva betekintést nyerünk a beduinok jellegzetes életébe. Útközben szentmise a Megkísértés hegyén. Ezután utunk Kumranba, a Holt-tengeri tekercsek lelőhelyére visz, majd látogatás Massadán, Nagy Heródes sivatagi menedékvárosában. Ezután a Holt-tenger egyik fürdőhelyéhez érve fürdés a Holt-tengerben.
Vacsora, szállás Jeruzsálemben.

3. nap
szombat: Jeruzsálem – Egész napos program a Szent Városban
Napunkat a Szent István kapun belépve először a Bethesda fürdőt – Szent Anna templomot csodáljuk meg, ezután végig követjük Jézus keresztútját a Via Dolorosán.
12.00 szentmise
A szentmise után a város falain kívül elsétálunk a Jaffa kapuhoz, melyen át a Sion-hegyre lépünk. Az Elszenderülés templomának, az Utolsó vacsora termének és Dávid király sírjának megtekintése után utunk a zsidó negyedbe vezet. – Siratófal. Absalom síremléke a Kidron patak völgyében. Napunkat a Kakaskukorékolás Szent Péter templomában fejezzük be.
Vacsora, szállás Jeruzsálemben.

4. nap
vasárnap: Olajfák hegye – Betlehem
Az Olajfák hegyén kezdjük napunkat, ahol a Getsemane kert, a Miatyánk Temploma és a Dominus Flevit meglátogatása után gyönyörködünk Jeruzsálem óvárosának panorámájában.
11.00 Szentmise a Nemzetek templomában.
Délután Betlehembe látogatunk el, a Születés Templomának megtekintése.
Fakultatív esti városnézés 10-15 USD létszámtól függően. Vacsora, szállás Jeruzsálemben.

5. nap
hétfő: A Földközi tenger partján és a Karmel Nemzeti Parkban - Galilea
Reggeli után indulás Galileába. Ein-Harod (Gedeon története) megtekintése után felüdítő fürdés Sahne-nél a Gilboa forrásainál. Megállunk Caesareaban Heródes gyönyörű tengerparti városában, a tengerparti sétányon végigsétálva követhetjük végig egy római település ókori életét.
Utunk a Carmel Nemzeti Parkon, Isfiye és Daliat al Carmel drúz falvakon keresztül a Karmel hegyre vezet – Muhraka – Illés próféta áldozatbemutatásának helye után az Arbel hegyről csodálatos panorámája tárul elénk. Vacsora és szállás Galileában a Lavi kibutz hotelben.

6. nap
kedd: Jézus Galileai ténykedésének legfontosabb színhelyei
Reggeli után az Ein Gev kibbutznál hajóra szállva egy csendes órát töltünk el a Genezáreti tavon, majd utunk a Hegyibeszéd színhelyére vezet.
12.00 Szentmise Capernaumban a Szent Péter templomban, majd Péter házának, s az ősi zsinagógának megtekintése. Utunk a Jordán folyó gázlójához vezet (Máthé meghívása)
Fakultatív: Szent Péter hal ebéd 16 USD. Rövid kirándulás a Golán- fennsíkra.
Vacsora, szállás Galileában.

7. nap
szerda: A Galileai tó partján
Napunkat Yardenitben a Jordán folyó keresztelőhelyén kezdjük.
10.30 Szentmise a Tábor-hegyi Transfiguratio templomában. Innen utunk Nazaretbe vezet, ahol az Angyali Üdvözlet templomát csodálhatjuk meg, majd Kánába a mennyegző színhelyére látogatunk el. Vacsora, szállás Galileában.

8. nap:
csütörtök: Galilea -Tel Aviv-Budapest
A szállodából reggeli után már csomagokkal együtt jövünk el.
Utunk Tel Avivba a repülőtérre vezet. Itt veszünk búcsút a Szentföldtől és a Földközi tengertől. Hazautazás a délutáni géppel.

Részvételi díj: 224.900 Ft/fő
Minimum 40 fizető utas esetén

Egyágyas felár: 49.900 Ft

Az ár tartalmazza:
• repülőjegyet, oda-vissza útra
• repülőtéri illetékeket
• szállást kétágyas szobákban, középkategóriájú szállodában
• 4 éjszaka a Park Plaza Hotelben, Jeruzsálemben
• 3 éjszaka a Lavi kibutz hotelben, a Galileai-tó mellett
• félpanziós ellátást – (izraeli büfé reggeli és büfé vacsora)
• transzfert a repülőtérről a szállodáig, és vissza
• légkondicionált autóbuszt az utazás teljes időtartamára
• belépőjegyeket a program szerint
• hajókázás a galileai tavon
• magyar nyelvű idegenvezető

Az ár nem tartalmazza:
• betegség, baleset és poggyászbiztosítás ATLASZ csoportos 3700 Ft
• a helyszínen fizetendő 32 USD/fő szervizdíj

FIGYELEM!! AZ ÚTLEVÉL ÉRVÉNYESSÉGÉNEK IDEJE:
A HAZAÉRKEZÉSTŐL SZÁMÍTOTT 6 HÓNAP, VAGYIS 2009. május

A program- és szállodaváltoztatás jogát fenntartjuk!

Érdeklődni lehet a 72/513-057-es vagy 30/620-5923-as, 30/517-7193-as telefonszámokon illetve személyesen Pécsett a Dómmúzeumban. (Pécs, Káptalan utca 6.)

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

A Pécsi Egyházmegye Egyiptom – Jordánia zarándokútja
a Szent Család útján

2008. november 16-25.
10 NAP / 9 ÉJSZAKA

1. nap Budapest –Kairó

2. nap Kairó – Piramisok – Szfinx – Egyiptomi Múzeum

3. nap Keresztény szent helyek Ó-Kairóban

4. nap Taba – Aquaba – Petra

5. nap Petra - Madaba – Nebo –hegy – Amman

6. nap Amman – Holt-tenger – Aqaba

7. nap Aqaba – Taba – Szt. Katalin kolostor

8. nap Mózes hegy - Kairó

9. nap Wadi el Naturn

10. nap Kairó – Budapest

Részvételi díj:   243.000 Ft/fő
Minimum 40 fizető utas esetén

A részvételi díj tartalmazza:
• Repülőjegyet oda-vissza útra
• Szállást kétágyas szobákban 4*-os szállodákban
• Félpanziós ellátást
• Programban jelölt ebédeket (3)
• Transzfereket
• Légkondicionált autóbuszt az utazás teljes idejére
• A program szerinti összes belépőt
• Magyar nyelvű idegenvezetést
• Betegség, baleset és poggyászbiztosítást (ATLASZ CLASSIC)

A részvételi díj nem tartalmazza:          
• Reptéri illeték: kb.: 28.000 Ft/fő
• Kompjegyet: 15.000 Ft
• Egyágyas felár: 55.000 Ft
• Egyiptomi vízum: 20 USD / fő
• Borravalók: kb. 40 USD

Érdeklődni lehet a 72/513-057-es telefonszámon vagy személyesen Pécsett a Dómmúzeumban. (Pécs, Káptalan utca 6.)

 

disz

 

vissza a lap tetejére

 

Halottak napi szentmise

Halottak napi szentmise a pécsi egyházmegye elhunyt püspökeiért, papjaiért, híveiért.
A szentmisét bemutatja Mayer Mihály megyéspüspök.
2008. november 2. 18 óra, Pécsi Bazilika

A szentmisén elhangzik:
Liszt: Requiem

Előadja:
Honvéd Férfikar
Gáspár Csaba tenor, Czier Zoltán tenor,
Fekete Károly bariton, Kővári Csaba basszus

Orgonán közreműködik Nagy László Adrián orgonaművész
valamint a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar zenészei

Vezényel: Drucker Péter

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Megkérdeztük...

Sümegi Józsefet, a pécsi Egyháztörténeti Bizottság elnökét Janus Pannonius újratemetéséről,
a költő földi maradványainak megtalálásáról, és a kétnapos eseménysorozatról.

Hogyan bukkantak rá Janus Pannonius földi maradványaira, és mivel bizonyítható, hogy az ő csontjait találták meg? Miért gondoltak arra, hogy ünnepélyes körülmények között temetik őt újra?
II. János Pál pápa 1991-es pécsi látogatása előtt nem sokkal fűtéskorszerűsítést végeztek a bazilika altemplomában. A munka során egy észak-déli irányú árkot húztak az altemplom nyugati oldalán, és itt több sírra is bukkantak. A 6. számú sírnál a régészek érdekes dolgokat figyelhettek meg, ugyanis a csontváz alatt szurkos nyomokat találtak, s az itt eltemetett halott II. Pál pápa egy ólombulláját tartotta a kezében. A régészekben már akkor felmerült, hogy valószínűleg Janus Pannonius egykori pécsi püspök csontjait találták meg, ugyanis Bonfinitől és más történeti leírásokból jól ismert, hogy a püspököt halála után először a Zágráb melletti pálos kolostorban, Medveváron temették el, majd néhány év múlva egy szurkos koporsóban szállították Pécsre. Az antropológiai, majd a patológiai vizsgálat már egyértelműen bizonyította, hogy ezek egy fiatal felnőtt férfi csontjai, sőt, bizonyos tünetekből betegségeire is lehetett következtetni. Csontjai például elég mészhiányosak voltak, ezenkívül különböző gyulladások nyomait találták meg – így mellhártyagyulladás és ízületi gyulladások –, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a szervezetben komoly, az egész szervezetre kiterjedő gyulladási folyamat zajlott le, s ez a tüdőbajra vezethető vissza, s Janus Pannonius verseiből tudjuk, hogy tüdőbetegségben szenvedett. Ezt követte 2007-ben egy németországi DNS-vizsgálat, amely a tuberkulózis tekintetében pozitív volt, s ezzel bebizonyosodott, hogy valóban a humanista költő és püspök csontjait találták meg 1991-ben.
Az újratemetésére egyébként az adta az apropót, hogy a Pécsi Egyházmegye fennállásának 1000. évfordulójára készülünk, s ez az esemény szervesen illeszkedik az ünnepségsorozatba.

Ugyanoda temetik, ahol megtalálták, vagy más sírhelyet kap?
Janus Pannonius már eredetileg is díszsírhelyen nyugodott, a püspöki oltár alatt. A koporsót a régi sírhoz egészen közel, de nem a földben, hanem a bazilikát átépíttető Dulánszky Nándor püspök mellett a falban helyezzük el.

Hogyan zajlott a felravatalozás?
Ezt a szertartást a temetési szertartáskönyv alapján Mayer Mihály püspök végezte, a bazilika teljesen megtelt hívekkel. Ezt követően pedig rózsafüzért imádkoztak, majd zsolozsma és szentmise volt. Ezenkívül a Janus Pannonius Gimnázium készített irodalmi-zenés összeállítást a költő emlékére. A ravatal előtt igen sokan tették tiszteletüket, egymást váltják a csoportok, köztük rengeteg iskolás.

A mandulafaültetés egyházmegyei projekt?
Nem, ez a Janus Pannonius Múzeum kezdeményezése: összesen 500 mandulafát ültetnek el Pécs különböző pontjain. Az ültetés ma kezdődött a püspöki kertben, ahol Mayer Mihály ültetett mandulafákat, majd október 21-én folytatódik a város különböző pontjain.

Kiket várnak a temetési szentmisére?
A szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a Pécsi Egyházmegye metropolita érseke mutatja be. Rajta kívül még nyolc magyar püspököt is várunk, de Horvátországból is több püspök érkezik, köztük a gyakovói érsek, valamint a varasdi és a pozsegai püspök is. Az állami méltóságok közül itt lesz Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A délelőtti konferencián részt vesz Hiller István oktatási miniszter. Püspök atya természetesen megyei közgyűlési elnököket és polgármestereket is meghívott a szertartásra.

Neumayer Katalin / Magyar Kurír

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás
Zakariás atya 2008-as lelkigyakorlata

Zakariás atya szeptemberi pécsi lelkinapjának hangfelvétele (Pécs, Pálos templom) letölthető vagy meghallgatható az alábbi linken.

vissza a lap tetejére

 

 

disz

 

 

Kiállítás Dunakömlődön

Stekly Zsuzsa bonyhádi művésznő tűzzománc kiállításának megnyitására kerül sor november 8-án 16 órakor a dunakömlődi plébánia (Béke utca 11.)  közösségi házában. A kiállítás ezt követően két hétig megtekinthető a délelőttönként 9-11-ig és vasárnap 9-10.30-ig.

vissza a lap tetejére

 

 

disz

 

 

"Orgona" séta Pécsett a belvárosban

2008. november 9-én "orgona" séta lesz Pécsett a belvárosban Szamosi Szabolcs orgonaművész vezetésével, a Zsinagóga op. 1, a Lyceum op. 500, a Belvárosi Templom op. 1200,
a Bazilika op. 100 Angster orgonáinak megtekintése. Kezdés 15.30-kor (Pécsi Zsinagóga)
Belépő: 400 Ft Bővebb információ: 72/513-057

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

Színdarab Tours-i Szent Márton életéről

Tours-i Szent Márton ünnepe lesz a vásárosdombói templomban november 16-án vasárnap.
Délelőtt 10.30-kor Dr. Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel mutat be szentmisét, majd 15.00 órakor helybéli fiatalok színdarabot adnak elő Thuri Szent Márton életéről.

 

vissza a lap tetejére

 

 

disz

 

 

Jótékonysági est a decsi római katolikus templom belső felújítására.
A Meghívó letölthetőinnen.

 

vissza a lap tetejére

 

 

disz

Teológus Bál lesz Pécsett

teologus_bal_plakat

 

vissza a lap tetejére

 

 

disz

 

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon Vásárosdombón. A jeles ünnepen november 17-én délelőtt 11 órakor  Mayer Mihály megyéspüspök tart szentmisét, majd ezt követően szeretetvendégségre várják a meghívott vendégeket.

szent_margit_gondozootthonA gondozó otthont a sásdi önkormányzattól vásárolta meg a Pécsi Egyházmegye 1998-ban. Három év alatt felújították, illetve 2000 négyzetméteren új létesítményt hoztak létre. Ebben kapott helyet a modern konyha, a 250 főt befogadó étterem, az orvosi rendelő fizikoterápiás tornateremmel, laboratóriummal, a könyvtár. Vagyis megteremtették a korszerű kiszolgálás alapfeltételeit. A létszám, amit a ház most be tud fogadni, 100 fő. Az otthonban van kápolna is, ahová bármikor bemehetnek a lakók, lelki vigaszért.

Mayer Mihály megyéspüspök így fogalmazott az otthon megnyitásakor 10 évvel ezelőtt:
Az egyház karitatív munkája mindig az istenszeretetből fakad. Ezt a nagy beruházást azért vállaltuk, hogy az Isten mellett döntött embereknek legyen helyük. Úgy tudjanak öregségükben, betegségükben élni, hogy az ne Isten megkérdőjelezése legyen, hanem életüknek egy olyan irányt adjon, ami nem a sötétségbe, hanem a fénybe vezet.

 

vissza a lap tetejére

 

 

 

 

December

 

 

Közlemény

Duczon Árpád foglalkoztatói jogviszonya a Pécsi Egyházmegyében valósult meg projektmenedzseri munkakörben, kapcsolódóan a kiírt pályázatok elkészítésére.

Megbízása egyetemi oktatói időszakában kezdődött, a pályázatokat, azok megjelenését követően figyelemmel kísérte és a megcélzott feladatkörben elkészítette.

Alkalmazása szakmaisága alapján történt, a feladatokat a kiírt pályázatok alapján határozta meg.
A pályázatok elkészítéséért, azok elnyerésének sikerétől függetlenül részesült kifizetésben.

Folyamatos alkalmazása az ártatlanság vélelmezése mellett, a Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletének meghozataláig tartott.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

pecsi_advent

 

 

 

 

disz

 

Hálaadó szentmise

Év végi hálaadó szentmise lesz a Bazilikában december 31-én 18.00 órakor.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Karácsony a szociális otthonokban

A Pécsi Egyházmegye által működtetett szociális otthonokba látogat el Mayer Mihály megyéspüspök december 23-24-én, ahol a kispapok műsorával kívánnak áldott karácsonyt az otthon lakóinak.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Ófalu

Német nyelvű szentmisét mutat be Mayer Mihály megyéspüspök Ófaluban december 28-án 10 órakor.
A szentmise keretében áldja meg a falu hívei által készített új betlehemet.

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Schola Sancti Pauli karácsonyi koncertjei

A Schola Sancti Pauli tisztelettel meghívja Önt karácsonyi koncertjeikre december 19-én pénteken este 8 órára a Dómmúzeumba, illetve 21-én vasárnap este 7 órára a Pálos templomba
A két műsorban középkori európai- és magyar kódexek liturgikus tételei, valamint az Ars Nova és a reneszánsz remekművei hangzanak el különböző válogatásban.
A koncert plakátja letölthető innen!

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

 

Ezer éves a pécsi egyházmegye

A millenniumi évet színes és változatos programokkal zarándoklatokkal, papi találkozóval, ifjúsági programokkal, egyháztörténeti konferenciával és számos kulturális rendezvénnyel ünnepli az egyházmegye.

szekesegyhazA Pécsi Egyházmegye 2009-ben ünnepli alapításának 1000. évfordulóját. A pécsi az egyetlen magyarországi egyházmegye, amelynek alapítási dátuma ránk maradt, így pontosan tudjuk, hogy az alapítás Győr várában 1009. augusztus 23-án történt, Azo pápai legátus, ostiai püspök jelenlétében. Ekkor jelölték ki az egyházmegye határait, első püspöke pedig Bonipert lett.

A millenniumi évet színes és változatos programokkal zarándoklatokkal, papi találkozóval, ifjúsági programokkal, egyháztörténeti konferenciával és számos kulturális rendezvénnyel ünnepli az egyházmegye. A központi programokról Fazekas Orsolya, az egyházmegye sajtóreferense számolt be szerkesztőségünknek, aki a programok egyik fő szervezőjeként részt vett a rendezvények előkészítésében.

Központi programok a jubileumi évben
A programok négy dátum körül szerveződnek. Az első február 11-e, amikorra Mayer Mihály püspök találkozóra hívja össze az egyházmegye papságát és a diakónusokat. A már hagyományos találkozó alkalmával ünnepi szentmisén, majd agapén vesz részt az egyházmegye papsága. 2009-ben ez a program azért is kiemelkedő, mert Mayer Mihály ebben az esztendőben ünnepli püspökké szentelésének 20. évfordulóját.

A másik nagy dátum június 29., a bazilika búcsúnapja, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe. Ehhez a dátumhoz ünnepségsorozat is kapcsolódik. Ezt követi augusztus 23-a, az egyházmegye alapításának napja.

A következő fontos dátum október 25., amely Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének az ünnepe. Ezt a napot megelőzi a taizéi regionális találkozó, amelyre sok fiatalt várnak.

Ezenkívül az egyházmegye valamennyi egyházközsége, beleértve a városokat és a falvakat, hozzájárul valamivel a programokhoz, amelyek külön kiadványban jelennek meg.

Tudományos monográfia és emlékbélyeg
Tavaly egy tankönyvcsalád részeként megjelent a Pécsi Egyházmegye ezeréves történetéről szóló kiadvány. E mellett napvilágot látott a pécsi és a djakovói egyházmegyéről egy képes kiadvány, az „Európai örökségünk – A pécsi és a djakovói egyházmegye bemutatkozik” című könyv és DVD magyar, horvát, angol és német nyelvű kiadásban. A 2009-es jubileumi esztendőre az ezeréves történet tudományos igényű monográfáját kívánják közreadni, amely a Pécsi Egyházmegye nagymonográfiája lenne, az első kötet megjelenését 2009 augusztusára tervezik. Folytatják az egyháztörténeti konfenrenciák anyagainak folyamatos közreadását is.

2009. augusztus 19-én milleniumi bélyegbemutatóra is sor kerül: a Magyar Posta milleniumi emlékbélyeget bocsát ki erre az alkalomra. A bélyegen a székesgyház és az egyházmegye kis részlete látható.

A jubileumi esztendőről megkérdeztük Mayer Mihály megyéspüspököt is, a vele készített beszélgetés Megkérdeztük… rovatunkban olvasható.

Neumayer Katalin/Magyar Kurír

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Messné Mezey Klára a Szent Erzsébet rózsája-díj 2008. évi kitüntetettje

Kilencedik alkalommal nyújtja át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat.
A beérkezett javaslatok közül idén a testület tagjai dr. Messné dr. Mezey Klárát találták a legméltóbbnak a kitüntetésre, Mayer Mihály pécsi megyéspüspök ajánlása alapján. A díjat Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke adta át november 16-án 17 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Ha jövedelmünket, tulajdonunkat, időnket, energiánkat nem kényünk-kedvünk szerint használható vagyonnak tekintjük, hanem ráébredünk, hogy Isten letétje az nálunk arra a csekély időre, amely után majd számadás következik, akkor a felelős szeretet olyan közösséget építő és bajokon átsegítő erővé válhat, ami jel lesz a világ számára az evangélium igazsága mellett. - mondta köszöntő beszédében Erdő Péter bíboros.

mezey_klaraDr. Messné dr. Mezey Klára a pécsi székesegyházi plébánia területén kiemelkedő karitatív-szociális szolgálatot végez csendben és elhivatottan immár harminc éve. Embersége, elkötelezettsége, több évtizedes szolgálata példaértékű.

Az általa létrehozott Családért Csoport tevékenysége négy fő területet foglal magába: idősek segítése, beteglátogatás, hajléktalanok és kallódó gyerekek felkarolása.

A csoport bevásárlásokban, a gyógyszerek kiváltásában nyújt segítséget az idős, beteg embereknek. Magányuk enyhítésére klubfoglalkozásokat szerveznek heti rendszerességgel. Pályázaton nyert kisbusszal kirándulni viszik az otthonukból nehezen kimozduló időseket. Több mint 15 éve „nyugdíjas misét” szerveznek a pécsi székesegyházban, ahol a résztvevőknek a liturgia keretében lehetőségük nyílik a betegek szentségének felvételére. Karácsonykor ünnepi műsorral és ajándékcsomaggal várják őket.

dijatadasA betegek látogatása kezdettől fogva nagy hangsúlyt kap Mezey Klára és önkéntes segítői munkálkodásában: minden héten meglátogatják a tüdőszanatóriumban gondozottakat, hogy az ott bemutatott szentmisére hívják őket, illetve segítenek azon betegek lelkipásztori ellátásában, akik a liturgián nem tudnak részt venni.

A használt ruhák gyűjtése és szétosztása a Családért Csoport legrégibb tevékenysége. A ruhákat eleinte időseknek és rászorulóknak gyűjtötték, de látva a hajléktalanok egyre növekvő számát, a városban ők voltak az elsők, akik ily módon is az otthontalanok megsegítésére siettek.

Nagyon sok olyan gyermek és fiatal él Pécsett is, akinek ugyan van családja, de a szülők elhanyagolják őket, az utcán csavarognak, életük előbb-utóbb kisiklik. Ezért Mezey Klára Bosco Szent János példájára elkezdte összegyűjteni a kallódó gyerekeket. A székesegyházi plébánián tíz éve működő Don Bosco Napköziben minden hétköznap délután foglalkoznak a fiatalokkal, segítik őket a tanulásban, szabadidős programokat szerveznek számukra, nyáron pedig kirándulni és táborozni viszik őket. A napköziben a gyerekek uzsonnát is kapnak, mivel legtöbbjük anyagi szempontból is hátrányos helyzetű családban él. A Családért Csoport tevékenységei közül talán ez áll legközelebb Mezey Klárához, aki maga is három gyermek édesanyja, s 78 éves korában is teljes aktivitással vesz részt a napközi mindennapi életében.

MKPK/Magyar Kurír
Fotó: Bókay László

vissza a lap tetejére

 

 

disz

 

 

Schola Sancti Pauli karácsonyi koncertjei

A Schola Sancti Pauli tisztelettel meghívja Önt karácsonyi koncertjeikre december 19-én pénteken este 8 órára a Dómmúzeumba, illetve 21-én vasárnap este 7 órára a Pálos templomba
A két műsorban középkori európai- és magyar kódexek liturgikus tételei, valamint az Ars Nova és a reneszánsz remekművei hangzanak el különböző válogatásban.
A koncert plakátja letölthető innen!

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Karácsonyi koncert a Pécsi Bazilikában

karacsonyi_koncert

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Nyitvatartás

Egyházmegyei Hitoktatási Konzultációs Iroda
7621 Pécs, Szent István tér 18. 
Nyitva: 
hétfő- péntek: 8.00 - 15.30
Telefon: 72/ 513-030 / 3133 mellék, 30/699-4802
E-mail: hitoktatas(kukac)ordinariat.hu, tomolaagnes(kukac)gmail.com

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

VII. Országos Megtérési Imanapok Püspökszentlászlón

VII. Országos Megtérési Imanapok Püspökszentlászlón 2008. dec. 29 - 2009. jan. 1. A lelkigyakorlat helyszíne Püspökszentlászló, a plébánia vendégháza. Pécsről fél óránként indulnak buszok Hosszúheténybe, ahonnan egy gyönyörű erdei út vezet fel a faluba.
A lelkigyakorlat költsége 8500 Ft. Kérjük, hogy 1500 Ft előleget küldj el postai utalványon, miután telefonon vagy e-mailben egyeztettünk, de pénz miatt ne maradj otthon!

Hegyháti Tibor (görcsönyi plébános)
és a szolgáló testvérek

Cím: 7833 Görcsöny, Hársfa u. 4.
Telefon: 72/372-421 vagy 30/552-30-88
E-mail: meggyfa7@gmail.com
Számlaszám: Görcsönyi Rk. Plébánia, 11731001-20125325 OTP Pécs

Jelentkezési határidő: december 15.

 

vissza a lap tetejére

 

disz

 

 

Hálaadó gyalogos zarándoklat

Szeretettel hívunk, hogy az év végén december 30-án zarándokolj velünk
hálából. Indulás 9 órakor.
Kiindulási pontjaink: Siklós autóbusz-pályaudvar vagy Tenkes csárda
(leszállás a buszról a csarnótai elágazásnál), vagy Újpetre (Vokány).
Bárhol is csatlakozol hozzánk, a zarándoklat a Tenkes-hegyen át
Máriagyűdre vezet, ahol 14 órakor hálaadó szentmisét tartunk.
Külön jelentkezni nem kell. További információ a szervezőktől kapható:

Szép Attila siklósi és Horvát Sándor sellyei plébános

szep_attila(kukac)pphf.hu

 

vissza a lap tetejére

 

disz

Gyászjelentés

„Nyugtalan a szívünk, amíg Tebenned meg nem nyugszik, Uram!”
(Szent Ágoston: Vallomások)

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Dr. Tóth Ferenc kiérd. esperes, ny. plébános életének 85., áldozópapságának 61. évében 2008. december 21-én szentségekkel megerősítve elhunyt. Paptestvérünkért az engesztelő szentmiseáldozatot december 30-án 10 órakor mutatjuk be a tolnai plébániatemplomban, majd a feltámadás reményében helyezzük örök nyugalomra. Papi szolgálatát káplánként Báta, Hőgyész, Siklós, Pécsvárad, Dunaföldvár, Simontornya, Bátaszék, Szekszárd, plébánosként Mözs községekben végezte.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (2Tim.4,7)

R.I.P.

 

vissza a lap tetejére

Pécsi Egyházmegye Püspöki arcképcsarnok Esperesi kerületek Plébániák ElérhetőségeinkMinistráns HonlapLinkajánlóProgramirodaNapi evangélium

 

 

Miserend Pécsett és környékén

Direktórium a 2009-2010. liturgikus évre C
 

 

A pécsi püspökség címere

Oldaltérkép

Frissítve: 2010. 07. 13.
© Pécsi Egyházmegye