Közép-Európa legnagyobb kőtára a Szent Péter és Pál Bazilika keleti oldalán található. A Dómmúzeum ad helyet a Magyarországon ritkaság számba menő gazdag románkori kőanyag kiállításának. A több száz, magas művészi színvonalú, olasz és francia iskolázottságú mesterek által a 12. században készített faragványos kő, a székesegyház 19. századi átépítése során került elő.
A múzeum épülette 150 fő befogadására képes. Kitűnő akusztikája és saját orgonája alkalmassá teszi koncertek, hangversenyek, konferenciák, kiállítások, esküvők, állófogadások lebonyolítására is.
MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2010 és KÉZMŰVESSÉG AZ EGYHÁZMŰVÉSZETBEN
címmel
érdekes, átfogó, összehasonlításra is alkalmat adó kiállítás látható július 6-ától 30-áig a Székesegyház szomszédságában található Dómmúzeumban.
A kiállításon – amelynek hivatalos megnyitóját (a kiállítók részére) július 9-én tartják – A Magyar Kézművességért Alapítvány országos pályázatának válogatott anyaga kerül bemutatásra.
A pályázatra beadott alkotások válogatását és minősítését a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus valamint a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya szakértőiből álló zsűri végezte.
A Dómmúzeumban kiállított tárgyak ma élő kézműves iparművészek, tárgyalkotó népművészek alkotásai, amelyek természetes alapanyagok felhasználásával, kézműves technikával készültek, többségükben az egyházi díszítőművészet elemeit képezik. Egyházi textíliákat, papi palástokat, csipkéket, jelképeket, ikonokat, ólomüveg- és intarzia táblaképeket, faragásokat, szenteket ábrázoló tűzzománc-képeket, kerámia-szobrokat, II. János Pál pápát megformázó kisplasztikát, templomi kellékeket (kelyheket, csengőt, papi gyertyát, gyertyatartókat), míves kidolgozású biblia-borítókat és más liturgikus tárgyakat láthat a látogató.
A kiállítás emellett ízelítőt nyújt napjaink magyar kézművességének legújabb, legszebb népművészeti és iparművészeti alkotásaiból is, amelyek egy-egy hazai tájegység hiteles népi motívumkincsét, forma- és színvilágát tükrözik, az évszázados hagyományokra épülve, napjaink igényeinek is megfelelnek, illetve egyéni tervezés alapján készültek. Az alkotások között az otthon, a lakás berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (öltözékek, kiegészítők, ékszerek), különböző kézműves mesterségek tárgyai is szerepelnek.
A Magyar Kézművességért Alapítvány a kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű albumot ad ki, amely július közepétől a helyszínen is kapható lesz.
További információ az Alapítvány honlapján (www.amka.hu) olvasható és
Gergely Imrétől kapható: 1/354-3146; 30/394-6010; e-mail: amka@chello.hu
Látogatható: 2010. július 5-től
Ünnepélyes megnyitó: 2010. július 9-én 17 órakor