Püspöki Palota

Zarándoklatok Egyházzene Ifjúsági programok
Pécsi Bazilika Dómmúzeum Püspöki Palota

 

Püspöki Palota

 

 

 

A Püspöki Palota alapítását Szent István király uralkodásának idejére teszik. Az évszázadok során a palotát tűzvészek és háborúk sújtották, jelenlegi formája a XVIII. – XIX. századi, illetve az azóta is folyó építkezések eredménye. Itt tekinthető meg a pécsi Petró gyűjtemény.
Látogatható júniustól szeptemberig csütörtökönként, 14-17 óra között.
Csoportok előzetes bejelentkezését kérjük!

 

 

 

Bejelentkezés: 72/513-057
E-mail:programiroda(kukac)ordinariat.hu

Belépőjegyek:
Diák (csak érvényes diákigazolvánnyal): 700 Ft,-/fő
Felnőtt: 1.500 Ft,-/fő
Csoportos (20 fő felett): 1.000 Ft,-/fő
(Az árak az idegenvezetés díját tartalmazzák.)

 

Püspöki Palota

 

A Pécsi Püspökvár rövid története (részletes)

PüspökvárSzent István király 1009-ben alapít püspökséget Pécsett. A helyszín kiválasztásakor az egykoron itt elhelyezkedő római kori ókeresztény temető egyes, ekkor még meglévő épületei játszottak szerepet. Második királyunkat, Orseolo Pétert az itt álló székesegyházban temették el, amely 1064-ben a környező épületekkel együtt leégett.

Az ezt követő évszázadok alatt alakul ki a bazilika köré szerveződő épületekből a püspökvár. A falak vonala Mátyás király uralkodása alatt vált véglegessé. Ennek ellenére a török sereg érkezésének hírére védői feladták, így a vár könnyűszerrel az ellenség kezére jutott. A török hódoltság idején számos ostrom során sok kár érte a várat.

Levéltári torony

 

A visszatérő püspökök ezeket kijavították és a vár barokkos formát kapott.
A XIX. Században elbontották a déli kaputornyot, betemették a várárkot. A vár központi elemét jelentő bazilikát kétszer is átépítették, először a romantika, majd a historizmus stílusának megfelelően. Erődítmény jellegét azonban továbbra is megőrizte, amelyekre a püspöki palota délnyugati sarkában álló barbakánban, a három emelet magas levéltári toronyban, a nyugati és északi várfalakban mind a mai napig ráismerhetünk.

 

 

Püspöki arcképcsarnok

 

 

Püspöki Pincészet
Az 1750-ben Klimó György püspök idejében épült pince a mindenkori püspök főpincéjeként működött. Ma a pincészet az egyházmegye négy nagy borvidékének (tolnai, szekszárdi, pécsi, villányi) saját palackozású borait forgalmazza. Bormúzeumában borászati eszközökből látható kiállítás.

Információ: 72/513-036
E-mail:puspokipince(kukac)ordinariat.hu

Nyitvatartás:
Április – Október: 9-17 óráig
November – Március: 10-16 óráig

Pécsi Egyházmegye Püspöki arcképcsarnok Esperesi kerületek Plébániák ElérhetőségeinkMinistráns HonlapLinkajánlóProgramirodaNapi evangélium

 

 

Miserend Pécsett és környékén

Direktórium a 2009-2010. liturgikus évre C
 

 

A pécsi püspökség címere

Oldaltérkép

Frissítve: 2010. 07. 13.
© Pécsi Egyházmegye